Bevitték.
A kórházba.
Nyelt.
Rozsdás vasszöget.
Megoperálják ?
Megoperálják.
Azt mondta: Éhes.
A kórházban van...
Reggeli.
Ebéd.
Vacsora.
Neki nincs.
Ő
Közmunkás.
- Mit eszik? -
kérdezem.
Amit el tud fogni.
Mondta.
- Szöcskét?
- Szöcskét.
- Nem fél? -
kérdeztem.
- A haláltól?-
kérdezte.
- A haláltól. -
mondtam.
Azt mondta:
Nem fél.
Tejbeáztatott kenyeret
kapott.
Reggelire.
Boldog volt.
Még él.
MA.
MAGYARORSZÁGON.
VALAHOL.
- EURÓPÁBAN?
- EURÓPÁBAN.
Kukából kitúrt kenyér,
marginalizált sorsok.
Tusakodni egy fél zacskó tejért,
újrasodorni kidekkelt Szofi Goldot.
Elkapni tücsköt, gilisztát.
Zacskóból csípkedni a morzsát.
Ez Magyarország.
Ez Magyarország.
Kimész az utcára,
ott állnak három millióan.
Egyiknek sincs munkája.
Jól van ez így? Jól van?
Jól van?
Beletörődsz, idekerül -
az ember, hogyha nem fizet.
Elfogy a bor... sokba kerül..
igyál hozzá szikvizet !
Ez van, ez lesz, míg felettünk
kövér tücsök hegedül.
Rúgjunk be, vagy gyógyszerezzünk,
ki ahogyan menekül...
Sáros kisgyerek mocskos ruhában
elkéri a százasod.
Fekete holló károg nyomában.
Halálmadár. Rá hagyod...
Tüntet pedagógus, tanár, nővér, taxis...
Bezzeg , aki fejünkre ült már majdnem Turn und Taxis...
Kecskére hagyott káposztából,
már kirágták a torzsát...
Ha haver vagy, kitűnsz bárhol...
Mert Ez Magyarország !
/Katona Béla György/
